2014. október 29., szerda

Tejszínes hagymaleves

Nem vagyok nagy leveses, de van mikor kimondottan kívánom a leveseket. Főleg ebben a hideg őszies időben esik jól egy tál forró leves. Már több receptet is kipróbáltam, de ez ízlett a legjobban. Erre a kincsre a nosalty oldalán találtam rá és egyszerűen imádom.


Hozzávalók:
  • 4 fej vöröshagyma
  • 8 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál finomliszt
  • 2 dl zöldség alaplé
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 l víz
  • 3 dl habtejszín
  • 1 tk kurkuma
  • bors
  • 5 dkg vaj
  • 2 ek olaj
Nekem sajnos nem volt itthon zöldség alaplevem, úgyhogy én ezt úgy pótoltam, hogy az 1 liter vízhez hozzákevertem egy kevés ízvarázst. Így is remek lett, de ezt húsleveskockával is helyettesíthetjük. Egy fazékban felolvasztjuk a vajat és hozzáadjuk az olajat is, majd belerakjuk a karikára vágott vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát. Megdinszteljük őket, és mehet bele a kurkuma illetve az apróra vágott petrezselyemzöld fele. Kicsit összeforgatjuk és hozzáadjuk a 2 evőkanál lisztet, amit kevergetünk kb 1 percig. Ha ezzel megvagyunk beleöntjük az 1 liter ízvarázsos vizünket (zöldségalaplé) és borssal ízesítjük, majd 10 percig lassú tűzön főzzük. Utána következhet a tejszín, amit jól elkeverünk és az egész levest felforraljuk. Ha elkészült beledobjuk a maradék petrezselyemzöldet is. Az így elkészült hagymalevest sajtos pirítóssal tálaljuk. Jó étvágyat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése